Miután megismerkedtünk a gyökereinkkel,

és megerősítettük biztonságot adó bázisunkat, amire bátran építkezhetünk, haladjunk most tovább a szakrális csakra terébe. Nem kell messzire utaznunk, hiszen a gyökércsakra szomszédságában az alhas tájékán található. Szanszkrit neve Svadhisthana, melynek jelentése édes íz, örömmel ízlelni. Ahogy közeledünk e narancssárga tér felé, érzékelhetjük, hogy az eddig megismertekhez képest teljesen más minőségek fogadnak itt minket.

Itt minden folyékony.

A víz elemhez kapcsolódóan ez a csakra képviseli az áramlást, és a megadást, valamint olyan női minőségeket, mint a befogadás és a gondoskodás. Ezeken túlmenően ide tartoznak az érzelmek, a vágyak, és megjelenik a dualitás. E csakrához tartozó belső szerveink a nemi szervek, a méh, a vese, a hólyag és a keringési rendszer, vagyis mindaz, ami összefüggésben van a testünkben az áramlással.

A petefészkek és a herék feladata, hogy ivarsejteket termeljen. A méh pedig minden hónapban felkészül arra, hogy a megtermékenyített petesejtet befogadja, táplálja, és biztonságos helyet adjon a számára a magzat fejlődése során. Ha nem történik megtermékenyítés, akkor a havi ciklus során a megvastagodott méhnyálkahártya vérzés kíséretében leválik, hiszen ilyenkor nincs rá szükség. Milyen szép példája ez annak a ciklikusságnak, amit az óceánok ár-apály jelensége mutat, amit az e csakrához tartozó égitest a Hold folytonos „változása” alakít.

A Földről nézve a Hold mindig más arcát mutatja.

Mindig változik. Teljes valójában telihold idején láthatjuk. Ezután fogyni kezd, és szép lassan teljesen eltűnik a szemünk elől, hogy újjászülessen, s ismét feltűnjön az égen, jelezve, hogy a folyamat újabb állomáshoz érkezett. Ekkor újult erővel képes növekedni, befogadni az újat, nagyra nőni, kiteljesedni. Ám a folyamat nem áll meg. Újra és újra ismétli önmagát. Hogyan is kapcsolódik mindez a testünk üzeneteihez? Gondoljuk csak végig. A nemi szervekben zajló ciklikusság, hasonlóan a kiválasztó-, és a keringési rendszerhez folytonos változásban, áramlásban, elmúlásban és újjászületésben létezik. Befogad, tovább visz, majd elenged.

Végeláthatatlanul mutatja az élet misztériumát.

Az egyetlent, ami állandó: magát a változást. Minden olyan probléma, ami az előbbi szervekben, szervrendszerek különböző szerveiben fizikai tünetként üti fel a fejét azzal kapcsolatos, ahogyan ebben a változásban megéljük magunkat az életünk mindennapjai során. Pl. a kopaszodás, a prosztata illetve hereproblémák félelmet jeleznek, ami miatt képtelen megnyilvánulni a férfi kreatív, alkotó energiája. A menstruációs problémák, a méh megbetegedései, mióma, mellproblémák a nőiség megélésével kapcsolatosak.

Hogyan éli meg a nő a nőiség különböző aspektusait: a kislányt, a kamasz – felnövekvő – függetlenségre vágyó nőt, a szeretőt, a feleséget, az anyaságát, a nagymamaságát. Sok esetben elnyomott érzelmeink rabságában élünk. A szakrális csakra kiegyensúlyozatlansága jól mutatja, hogy hol billent el a mérleg.

Ha mártírként éljük a mindennapokat, és elszenvedjük életünk pillanatait, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a mártíromságunk előbb vagy utóbb a női/férfi szerveink valamelyikében fizikai tünetekben fog jelzést adni, ha nem változtatunk a hozzáállásunkon még idejében. Itt szeretném megjegyezni, hogy pl. a mellrák nem egy szörnyű betegség, ami megtámadja a szegény mit sem sejtő áldozatot, hanem egy nagyon komoly segélykiáltás. A lélek sikolya. A betegség egyfajta kommunikáció egós tudatunk és a Felsőbb Énünk között. Akkor alakul ki ilyen formában, ha a korábbi jelzésekre nem figyeltünk oda.

Nincs olyan, hogy váratlan, hirtelen jött betegség.

De van olyan, hogy a gondolkozásunk, s a hozzá szorosan kapcsolódó érzelmeink meghatároznak egy olyan mintázatot, amely szerint reagálunk a bennünket ért hatásokra. Pl. egy párkapcsolatban áldozatnak, avagy mártírnak érezzük magunkat, és ennek megfelelően alakítjuk a párbeszédeket, a különböző helyzeteket. Olyan sokszor játsszuk el az általunk igaznak gondolt szerepet, hogy egy idő után teljesen azonosulunk vele. Hiába a Felsőbb Énünk halk iránymutatása, már nem értjük, már nem halljuk, mert bezártuk a szívünket. Ilyenkor aztán a mártírságnak a mentáltestünk és az asztráltestünk után a fizikai testünkben is látható, érzékelhető jelei lesznek.

Megjelenik pl. az előbb említett rákos daganat. Mi történik ezután? Az a hozzáállásunktól függ. Teljes valójában megélhetjük a mártírságunkat, vagy megrázhatjuk magunkat, és a végére járhatunk annak, hogy mi is történik valójában. A kiválasztó-rendszer az egyensúllyal kapcsolatos. Megmutatja, hogy mennyire vagyunk kiegyensúlyozottak, hogy képesek vagyunk-e elengedni a múlttal kapcsolatos gondolatainkat, sérelmeinket, ragaszkodásainkat. Párkapcsolati problémákra is felhívja a figyelmünket.

A vese, mint páros szerv, sokszor a párkapcsolatban megélt kudarcokra, konfliktusokra mutat rá. Ide tartozik pl. a féltékenység is, ami szorosan kapcsolódik a veszteségtől való félelemhez. Sokakat érintő probléma az inkontinencia kérdése is. Az inkontinenciát az izmok gyenge működése okozza, ami üzenetként arra utalhat, hogy elveszítettük az alkalmazkodóképességünket. Nem tudunk egy helyzetnek megfelelően változni, változtatni. Tehetetlennek, elkeseredettnek érezhetjük magunkat. De jelentheti azt is, hogy túlcsordulnak az érzéseink, amiket nem tudunk őszintén kifejezni. Ez többnyire akkor fordul elő, amikor úgy éljük meg, hogy cserbenhagytak, és mi magunk nem tehetünk önmagunkért semmit.

Nem véletlen, hogy főként az idős embereknél jelentkezik ez a testi tünet.

A keringési rendszer kapcsán fontos tudnunk, hogy a vér az örömöt szimbolizálja. A vérszegénység arról tanúskodik, hogy kevés az öröm az életünkben. Ha akadályozva van a vér áramlása a testünkben, akkor megérthetjük, hogy valami okán nem engedjük az örömöt szabadon áramolni az életünkben. Visszafojtjuk, szabotáljuk mindazt, amiben pedig joggal részünk lehetne, ha hagynánk. Érdemes feltenni magunknak a kérdést: Vajon mi ad nekem örömöt? Mi az, amitől jól érzem magam? Hogyan tehetem könnyebbé, és örömtelibbé a napjaimat?

A szakrális csakra egyik fontos témája: a vágy. Minden ide tartozik, ami az életünk során vágyként megjelenik bennünk. Tehát nem csak a szexuális vágyakról van itt szó, hanem pl. arról is, ha megkívánunk egy szelet csokit, és arról is, hogy ha vágyunk egy családi házra, vagy egy új autóra. Azért születtünk, hogy tapasztaljunk, és ha a fejlődésünk során elértük a szakrális csakra szintjét, akkor bizony az is nagyon fontos, hogy megéljük a földi örömöket.

Ez egy eléggé összetett téma, néhány mondatban nem igazán összefoglalható. Annyit azért mégis csak tudnunk kell, hogy ha engedünk a vágyainknak, és meg is éljük őket a maguk teljességében, akkor teljesen rendben van a dolog. Ám, ha mindannyiszor bűntudatunk lesz, amikor megeszünk egy szelet csokit, azzal romboljuk a szakrális csakránkat. A bűntudat azt üzeni: bűnt követtél el, amiért büntetés jár. Hogyan is szoktuk büntetni magunkat? Betegséggel? Fájdalommal? Félelemmel? Önmagunk ostorozásával? Igen, sajnos ez egy olyan lemez, amit, ha felrakunk, akkor végigjátssza önmagát.

Hacsak!

El nem kezdünk tudatosan odafigyelni a jelzésekre, arra, ahogyan működünk. Amint észrevesszük a jól bevált szokásainkat, ragaszkodásainkat, hitrendszereinket, máris megváltoznak dolgok. Miért? Mert a tudattalanból felszínre került, és a tudatosságunk részévé vált az, amit eddig tettünk magunkkal, és innentől már tudatosan eldönthetjük, hogy merre megyünk tovább. Folytatjuk a régit, vagy valami új után nézünk. De egy biztos: többé már nem mondhatjuk azt, hogy áldozatok vagyunk.